Lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral?

Lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral? Ezt a kérdést valószínűleg már nagyon sokan feltették, hiszen nem minden hölgy szeretné, ha testébe idegen anyag kerülne.  (Annak ellenére, hogy a ma használt fiziológiás sóoldat, illetve a folyékony szilikon zselé teljesen biztonságos.) A mellnagyobbítás saját zsírral annyira kézenfekvő ötlet, hogy már száz éve is történt kísérlet ennek a töltőanyagnak az alkalmazására. Ez azonban akkor még nem volt sikeres, hiszen a saját zsír egy része vagy pedig az egész felszívódott, az emlők így deformáltak, féloldalasok lettek. A módszer a 2000 évek elején került újra elő, hiszen ekkor lett olyan fejlett a technika, hogy ezt a problémát meg tudták oldani. Így a mellnagyobbítás saját zsírral ma már lehetséges.

 

Érdekesek a mellnagyobbítás tapasztalatok

A mellnagyobbítás tapasztalatok roppant érdekesek még azon hölgyek számára is, akik nem terveznek ilyen fajta operációt. Azonban majdnem mindenki elgondolkodott már azon, hogy mi lenne, ha mellei nagyobbak lennének. (Ennek kulturális okai vannak, hiszen nagyon sokan a nagy melleket a nőiességgel párosítják, illetve van egy olyan előítélet, hogy a nagy mellű nőknek bővebbe a tejtermelés. Ez azonban nem igaz, semmiféle ilyen összefüggés nincsen.) Szerencsére ma már van megoldás, hiszen nagyon sok remek plasztikai sebész dolgozik Magyarországon is. Azonban érthető, ha valaki nem akar rögtön belevágni egy operációba, hanem átgondolja ezt a lehetőséget. Ilyen esetben a mellnagyobbítás tapasztalatok meghallgatása nagyon sokat segíthet. Ha Önnek nincsen olyan ismerőse, aki már átesett ezen a beavatkozáson, akkor internetes fórumokon és blogokon könnyedén található olyat, ahol a mellnagyobbítás tapasztalatok a téma.

 

 

Létezik mellnagyobbítás műtét nélkül?

Létezik mellnagyobbítás műtét nélkül? Megúszható az operáció, ha nagyobb melleket szeretnénk, vagy pedig mindenképpen be kell ezt a beavatkozást vállalni? Sajnos rossz hírem van azok számára, akik szeretnék melleiket nagyobbnak tudni, de félnek a műtéttől: mellnagyobbítás műtét nélkül nem létezik. Sajnos az interneten vannak olyan csalók, akik kenőcsökről, gyógyszerekről hirdetik, hogy hozzájárulnak az emlők méretének megnövekedéséhez. Ezekkel a „csodaszerekkel” nem lehet szemmel látható eredményt elérni. Való igaz, hogy a műtét és az utáni sebgyógyulás nem egy kellemes dolog, ennek ellenére inkább ezeknek érdemes utánanézni, átgondolni az operáció lehetőségét. Ha meghallgatjuk mások tapasztalatit, akkor lehet, hogy nem is fog annyira félelmetesnek tűnni ez a beavatkozás.  Mellnagyobbítás műtét nélkül ugyanis sajnos nem létezik.

Az élet mellplasztika után

Milyen az élet mellplasztika után? Tényleg megfordul-e az emberrel a világ, hiszen minden teljesen más lesz? Akinek nincsen olyan ismerőse, aki már átesett ezen a beavatkozáson, és tudja, hogy milyen az élet mellplasztika után, az sajnos nem igen kap választ erre a kérdésre. Pedig mindenkit ez érdekel a legjobban, hiszen maga a műtét csak szükséges rossz, amit el kell viselni az eredmény miatt. Szerencsére ma már nagyon sok mellplasztika blog és fórum létezik, ahol ez a kérdés kitárgyalható. Elég csak a megfelelő kulcsszavakat (mellplasztika blog vagy pedig mellplasztika fórum) beütni egy internetes keresőben, és máris rengeteg eredményt kapun, ahol megtudhatjuk, hogy milyen is az élet mellplasztika után.

 

Mi miatt magas a mellnagyobbítás ár?

A mellnagyobbítás ár magas, legalábbis mindenki ezt mondja erről az összegről. És valóban a mellnagyobbítás ár tényleg magas, ha csak magát a számot nézzük. Viszont ennek az összegnek komoly okai vannak, amiknek fényében már nem is akkor ez a szám. Sajnos ezeknek a plasztikai műtéteknek nagyon nagy költségei vannak, legalábbis akkor, ha a plasztikai sebész minőségi munkát akar végezni. Ebben benne van az, hogy a plasztikai sebészek képzése 14 évig tart az érettségitől számolva. Ekkor azonban csak a diplomájukat kapják kézhez, maga a tanulás nem ér véget. Ez a szakterület ugyanis rendkívül gyorsan fejlődik, amit követni kell. Ez pedig borsos árú könyvek megvételével és konferenciákon való részvétellel jár együtt. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a műtétekhez szükséges felszerelések drágák, és Magyarországon nem gyártják őket, így a szállítási költségük is hozzájárul a mellnagyobbítás ár nagyságának a növekedéséhez.

Reálisak a mellnagyobbítás saját zsírral árak nagysága?

Reálisak a mellnagyobbítás saját zsírral árak nagysága? Megéri ez a műtét? Ez a kérdés nagyon sok mindenkit érdekel. Egyrészt azért, mert a mellnagyobbítás saját zsírral árak tényleg húzósok, másrészt pedig azért, mert a műtét eredménye tartós. Mekkora lesz a pontos összeg? Ehhez ugyanis az orvosnak ismernie kell a páciens pontos igényeit, vágyait és szervezetének egyedi jellemzőit. Ezek után lehet megmondani azt, hogy melyik technikával milyen eredmények érhetőek el, és hogy ezért mennyi kell fizetni. Ott az Ön egyedi esetét, a műtét minden egyes részletét átbeszéljük, megtárgyaljuk a lehetőségeket, és természetesen a mellnagyobbítás saját zsírral árak nagysága is le lesz tisztázva.

Létezik ingyenes mellplasztika?

Létezik ingyenes mellplasztika? Van ilyen lehetőség? Ingyenes mellplasztika nincsen, viszont vannak olyan emlőműtétek, amiket a tb részben vagy egészében támogatja. De ez sem minden egyes mellműtétre igaz. Két fajta emlőműtét van, amit a tb támogatja, ezek a mellkisebbítés és a baleset vagy pedig betegség miatt elvesztett emlő rekonstrukciója. Ennek fő ok az, hogy ezeket az operációkat nem a hiúság motiválja, hanem komoly orvosi indokai vannak. A túl méretes emlő ugyanis egészségügyi problémákat okoz. Ilyenkor a hátra, a gerincre, a vállra és a nyakra állandóan túlsúly nehezedik, ami olyan egészségügyi gondokat okozhat, mint az idő előtti meszesedés, a gerincferdülés vagy pedig az állandó hátfájás. Az ingyenes mellplasztika ilyenkor orvosi gondokat old meg.

Mi miatt magas a mellplasztika ár?

Mi miatt magasak a mellplasztika ár? Sőt azt is meg lehetne kérdezni, hogy egyáltalán magasak-e a mellplasztika ár? Ez elsőre nem hangzik okos kérdésnek, hiszen ebben a piaci szegmensben olyan díjak vannak, amit egy átlag állampolgár nem spórolás nélkül kifizetni. Ez nem egy ideális állapot, hiszen a szép test és ez ezzel járó önbizalom mindenkinek járna. De a klinikák nem tudnak mást tenni, nem tudják lejjebb vinni a díjaikat. Ennek az az oka, hogy egy színvonalas és biztonságos műtétnek nagyon komoly költségei vannak. Ez több részből tevődik össze. Benne van a plasztikai sebészek soha véget nem érő és költséges képzése. A műtétek során használt felszerelések és technikák pedig drágáké és gyakran csak külföldről szerezhetők be, így a szállítási költség tovább növeli a díjakat. Fogyasztásuk pedig magas, ami szintén oka a mellplasztika ár nem éppen kellemes nagyságú.

Mit árulnak el a mellplasztika képek?

Mit árulnak el a mellplasztika képek? Ezek a fotók nagyon fontosak, ezt az is mutatja, hogy – meg merem kockáztatni – minden klinikai honlapján találhatóak mellplasztika képek. A leggyakoribbak, amikor az operált testrészt a műtét előtt és után is lefényképezik. Ez nagyon lényeges, hiszen ilyenkor látszik a képeken az, ami a leginkább érdekli a pácienseket: a változás. Ezen kívül még azt is meg lehet látni, hogy az adott sebésznek mennyire ügyes a keze, milyen jó az ízlése. Ez egy tanácstalan hölgyet akár meg is győzhet, illetve sokat segít a megfelelő sebész kiválasztásában. A mellplasztika képeknél jobb reklám nem igen létezik, ezeknél nincsen meggyőzőbb érv.

 

A mellplasztika árak és a minőség

Nemcsak a mellplasztika árak fontosak akkor, amikor valaki eldönti, hogy melyik klinikát válassza, hogy melyik orvossal műttesse meg magát. A mellplasztika árak nagyságánál sokkal fontosabb a műtét végeredménye, a minőség. Ez egy életre szóló döntés, és egy elrontott műtétnek akár tragikus következményei is lehetnek. Így ne az ár legyen a legelső szempont, hanem a színvonal. És ez a kettő tényező a plasztikai műtétek esetében szorosan összefügg. Ennek az az oka, hogy egy színvonalas műtéthez nagyon komoly költségeket kell befektetni. Ez tartalmazza a plasztikai sebész hosszú, és soha véget nem érő képzését. (Ez tizennégy évig tart az érettségitől kezdve. De ezek után sem lehet megállni, hiszen ez a szakterület nagyon gyorsan fejlődik, amivel lépést kell tartani.) A műtéthez szükséges gépek, segédanyagok pedig drágák, és gyakran csak külföldről szerezhetők be, amik tovább növelik a mellplasztika árak nagyságát.