Címke: ajak implantátum

Az ajakplasztika utáni igény

ajakplasztikaAz ajakplasztika és a rá való igény szintén a nőiesség utáni sóvárgásból ered. A telt szájat és az érzékiséget összekapcsolják. A szexisnek, sőt kihívónak tartott vörös rúzs is a telt ajkak illúzióját kelti. Az ajakplasztika ebből a szempontból testvére a mellnagyobbításnak, hiszen mindkét műtét motivációja a nőiesség utáni vágy. Viszont a száj megműtése nem olyan komoly beavatkozás, mint az emlő operáció. Ez előbbi helyi érzéstelenítésben is elvégezhető. A beavatkozás nagyjából egy órát vesz igénybe. Néha kicsit elnyúlik, de a csúszás maximum fél óra lehet. Az ajakplasztika utáni legnagyobb probléma az evés, ez leginkább folyadékot fog jelenteni, melynek bevitele szívószálon keresztül lesz megoldható.

 

Az ajakimplantátum anyaga

ajakimplantatumAz ajakimplantátum keresett technika. A dúsabb ajak elérésére két eljárás is létezik. Lehetséges, hogy hialuronsav származékokkal töltik fel a szájat.  Ennek hátránya, hogy ez az anyag gyorsan felszívódik. Viszont a száj visszaáll az eredeti állapotában, az ajakimplantátum nyom nélkül tűnik el. Ráadásul ennél az eljárásnál szinte nulla az esélye valamiféle szövődménynek. A másik módszer már tartósabb, de veszélyesebb is. A szilikon nem szívódik fel, de pont ez a tulajdonsága adja a hátrányát is. Hiszen az emberi arc minden életkorban más, változik. Ezért könnyen megeshet, hogy a feltöltött száj pár év vagy évtized elteltével már nem áll olyan jól. Az ajakimplantátum anyagának kiválasztása nehéz feladat, jól át kell gondolni a kérdéskört, mielőtt választ.