Címke: első mellplasztika

Mellnagyobbítás Budapest területén

A mellnagyobbítás Budapest területén egy nagyon könnyen elérhető szolgáltatás. Ez jelentős változást jelent a pár évtizeddel ezelőtti állapothoz képest, amikor a mellnagyobbítás Budapesten elég nehézkes volt, nem sokan foglalkoztak vele. Ma már azonban rengeteg a plasztikai sebészet a fővárosban, és a legtöbb orvos remek szakember. Meglepő, de a fogászati turizmus mintájára kezd kialakulni a plasztikai sebészeti turizmus is. Ennek két oka is van. Az egyik, amit már említettem, hogy a magyar orvosok híresen jók, külföldön is elismerik a munkájukat. A másik pedig az, hogy a magyar árak jóval szolidabbak, mint a külföldiek. (Összehasonlításképpen: a hazai plasztikai sebészeti díjak negyedei a nyugat – európaiaknak. Az Egyesül Államokban pedig még magasabbak az árak.) A mellnagyobbítás Budapest területén így a külföldiek által is keresett szolgáltatás.

 

A mellnagyobbítás története

A mellnagyobbítás egy viszonylag régi beavatkozás. Itt is érvényesül a piac törvénye, hogy amire kereslet van, arra kínálat is. Telt mellekre pedig nagyon régóta vágynak a nők, így nem csoda, hogy az első mellnagyobbítás már a XIX. század végén megtörtént. Ekkor ez még nem volt egy sikertörténet. Ennek az oka, hogy akkor még nem léteztek a ma használt biztonságos töltőanyagok. A mellnagyobbítást parafinnal végezték, ami nem volt egy teljesen jó döntés. Ennek az okai egészségügyiek. Az emlőkön ugyanis tumorszerű csomók, gyulladások és fertőzések alakultak ki. Ezért más módszer után kellett nézni. Ez a saját zsír volt. Ez a töltőanyag bevált abból a szempontból, hogy a saját zsír nem okozott egészségügyi problémát, de a töltőanyag egy része felszívódott, a mellek felemások, deformáltak lettek. Ez a fajta mellnagyobbítás sem volt teljes siker.  (Manapság azonban ezt a módszert is sikerrel alkalmazzák.)

 

A mellnagyobbító műtét és a töltőanyag

A mellnagyobbító műtét előtt több kardinális kérdés is felmerült. Ezek közül az egyik leglényegesebb maga a töltőanyag. A történelem során nagyon sokféle töltőanyagot kipróbáltak a mellnagyobbító műtétek során. Ezek között ott volt a paraffin, és a különböző műanyagok is. A legtöbb nem vált be, ugyanis egészségügyi problémákat okoztak. Ezek közül a leggyakoribbak a tumorszerű csomók, a fertőzések és a gyulladások voltak. Manapság háromféle töltőanyaghoz lehet Magyarországon hozzájutni. Ezek a saját zsír, a folyékony szilikon zselével és a fiziológiás sóoldattal töltött tasakok. Mind a három megoldásnak megvan az előnye és a hátránya is. Hogy az Ön esetében melyik az ideális, az mindig az első konzultáción dől el, amikor Ön elmeséli a műtéttel kapcsolatos elvárásait, amit a sebész egyeztetni fog az orvosi szempontokkal. Ezek után kialakul a mellplasztika pontos részletei.

 

 

 

A mellplasztika Budapest területén

A mellplasztika Budapest területén roppant népszerű szolgáltatás. (Sőt igazából Európában és az Egyesült Államokban ez a plasztikai beavatkozás a leggyakrabban kért műtét. Talán csak a zsírleszívás és a botox kezelés veszi fel vele a versenyt. De azt is tudni kell, hogy a botox népszerűségének egyik oka az, hogy rendkívül könnyen hozzá lehet jutni, egy gyors és viszonylag olcsó megoldásról van szó.) Persze nem ugyanúgy népszerűek a mellplasztika Budapest területén található lehetősége. A hölgyek leginkább a mellnagyobbítást és a mellfelvarrást szokták kérni. A mellbimbóudvar plasztika és a mellkisebbítés már nem ennyire népszerű. Mivel a mellnagyobbítás és a mellfelvarrás áll a képzeletbeli dobogó első fokain, ezek a legnépszerűbbek a mellplasztika Budapest területén található lehetőségei közül.

 

Mennyibe kerül egy mellplasztika?

Mennyibe kerül egy mellplasztika? Ez egy nagyon fontos kérdés mindenki számára, akit érdekelnek ezek a műtétek. Egyértelmű, hogy ők tudni akarják, hogy mennyibe kerül egy mellplasztika. És az is nagyon fontos, hogy a mellplasztika árak vajon fognak-e változni jövőre, a 2019-es évben? Nem túl jó hír, de egyértelmű, hogy ezek a díjak nem fognak lejjebb menni, legalábbis nem mostanában.  Ezt a helyeztet azonban nem a plasztikai sebészek mohósága okozza, hanem sokkal komolyabb okai vannak. Egy igazán színvonalas és biztonságos műtétnek jelentős költségei vannak. Ebben benne van a plasztikai sebészek borsos árú és soha véget nem érő képzése. A műtéthez szükséges felszerelés pedig drága, és gyakran csak külföldről szerezhető be, így a szállítás díjak még tovább növelik a költségeket. A műszerek fogyasztása pedig magas, ez még tovább emeli az árakat. A pontos díjakat a mennyibe kerül egy mellplasztika kérdésre a klinikák honlapjain találják meg.

 

Mi miatt olyan magas a mellplasztika ár?

Mi miatt olyan magas a mellplasztika ár? Sőt azt is lehetne kérdezni, hogy egyáltalán magas-e a mellplasztika ár. Elsőre talán nem egyértelmű, ez a kérdés, hiszen ezek az összegek elé komolyak a legtöbb ember számára, a műtéteket – az áruk miatt is – nagyon sokan többször is átgondolják. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy ez a műtét drága, ha azt a szempontot vesszük figyelembe, hogy a klinikáknak is nagyon magas költségeik vannak, ha színvonalas beavatkozást akarnak végezni. A plasztikai sebészek képzése nagyon hosszú, és közben komoly költségeik vannak. Ráadásul akkor sem állhatnak le a tanulással, ha kézhez kapták a diplomájukat, mivel ez a terület nagyon gyorsan fejlődik. A műtétekhez szükséges felszerelés drága és gyakran csak külföldről szerezhető be. Karbantartásuk pedig speciális folyamatokat igényelnek, amik tovább növelik a mellplasztika ár nagyságát.

 

A mellplasztika története

A mellplasztika nem a XX. század végén jelent meg. Elsősre talán hihetetlennek hangzik, de az első műtéti mellplasztika már a XIX. század végén megtörtént. (Hiába a nők mindig is hiúak voltak, szerettek vonzóak lenni.) Akkor azonban még messze nem volt olyan fejlett a technika, mint manapság, ezért töltőanyag gyanánt parafint használtak. Ez nem volt egy annyira jó megoldás, mert hiába növekedett meg az emlők mérete, súlyos egészségügyi gondokkal kellett szembenézni azoknak a hölgyeknek, akik igénybe vették a megoldást. A melleken ugyanis tumorszerű csomók, fertőzések és gyulladások keletkeztek. Ennek ellenére a megoldás több évtizedig tartotta magát. Az 1920-as években azonban feltűnt egy új töltőanyag, a saját zsír. Orvosi szempontból nagyon jó megoldás volt ez, hiszen nem okozott semmiféle káros mellékhatást. Azonban még sem lett sikeres ez a fajta mellplasztika, mivel a saját zsír egy része felszívódott, így a mellek felemásak, deformáltak lettek.