Címke: mellfelvarrás árak

Mi miatt magas a mellfelvarrás árak?

A mellfelvarrás árak magasak, legalábbis mindenki így gondol ezekre az összegekre. És valóban a mellfelvarrás ár tényleg magas, ha csak magát a számot nézzük. Viszont ennek az összegnek komoly okai vannak, amiknek fényében már nem is akkor ez a szám. Sajnos ezeknek a plasztikai műtéteknek nagyon nagy költségei vannak, legalábbis akkor, ha a plasztikai sebész minőségi munkát akar végezni. Ebben benne van az, hogy a plasztikai sebészek képzése 14 évig tart az érettségitől számolva. Ekkor azonban csak a diplomájukat kapják kézhez, maga a tanulás nem ér véget. Ez a szakterület ugyanis rendkívül gyorsan fejlődik, amit követni kell. Ez pedig borsos árú könyvek megvételével és konferenciákon való részvétellel jár együtt. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a műtétekhez szükséges felszerelések drágák, és Magyarországon nem gyártják őket, így a szállítási költségük is hozzájárul a mellfelvarrás árak nagyságának a növekedéséhez.

A pontos mellfelvarrás árak

A pontos mellfelvarrás árak mindenkit érdekelnek, akik már egyszer is elgondolkozott azon, hogy melleit műtéti úton fogja melleit feszesebbé tenni (Igaz, erre más lehetőség nincs is, így hát meghatározóak ebben a döntésben a mellfelvarrás árak.) Ezeknek az összegeknek a nagyságát legkönnyebben úgy lehet megtudni, ha az érdeklődő meglátogatja a plasztikai sebészeti klinikáknak a honlapjait. Itt azonban nincsen teljesen pontos összeg, inkább közelítő- és határértékek. Ennek az az oka, hogy többféle műtét is van, a mellfelvarrás nemcsak egy fajta beavatkozás. Az első konzultáción a sebész és a kliens megbeszélik azt, hogy milyen melleket szeretne a páciens, és erre milyen lehetőségei vannak. ezek utána megbeszélik a beavatkozás részleteit, ami után a pontos mellfelvarrás árak is ki fognak derülni.

Mitől függ a mellfelvarrás ára?

Mitől függ a mellfelvarrás ára? Mikor derül ki a mellfelvarrás ára? Ezeknek a kérdéseknek az egyik legfőbb oka az, hogy a plasztikai sebészeti klinikák honlapján nem található pontos díj, inkább csak határértékek vannak megadva az „árak” menüpont alatt. A pontos díjak csak az első konzultáción szoktak kiderülni. Ugyanis a szám megadásához a sebésznek nagyon sok információt kell megtudni a páciens testéről, illetve kívánságairól. A mellfelvarrás többféle beavatkozást takar, és hogy ezek közül az adott esetben melyik lesz alkalmazva, az függ a páciens szervezetének egyedi jellemzőitől, illetve a megereszkedés tulajdonságaitól is. De nem hagyhatók figyelmen kívül az ügyfél elképzelései sem. Az első konzultáción az operáló orvos és páciense megbeszélik ezeket a tényezőket, illetve az orvos felméri a műteni kívánt testet. A mellfelvarrás ára ezek után fog kiderülni.

Létezik mellfelvarrás ingyen?

Létezik mellfelvarrás ingyen? Ez a kérdés mindenkit érdekel, aki ez előtt a beavatkozás előtt áll. Sajnos mellfelvarrás ingyen nem létezik. Való igaz, hogy vannak olyan plasztikai beavatkozások, amiket a tb támogat, de ezek a mellkisebbítés, a baleset, vagy pedig betegség miatt eltávolított emlők rekonstrukciója és az égési sebek plasztikája. A mellfelvarrás azonban minden esetben fizetős. Az áraknak utána kell nézni, de sok különbség nincsen a különböző plasztikai sebészeti klinikák között. Azonban van különbség a minőség között. Ezért mielőtt orvost választ, mindenképpen érdeklődjön utána a sebészeten folyó munka minőségének. Ha mellfelvarrás ingyen nem is létezik, van színvonalas, jó eredményt mutató mellfelvarrás, ami helyreállítja a mellek esztétikumát.

Magasak a mellfelvarrás árak?

magas mellfelvarrás árak az esetek egy részében egyet jelentenek a minőséggel. Sokakat – talán éppen Önt is – zavarják, hogy a mellfelvarrás árak olyan borosak. Ezt tényleg nem a legjobb, hiszen a szép és feszes mellek mindenkinek járnak, de a színvonal kedvéért a szépészeti klinikáknak ilyen díjakat kell megszabniuk. Máshogyan ugyanis nem tudnának színvonalas, minden igényt kielégítő munkát végezni. Ahhoz, hogy egy mellműtét esztétikus eredménnyel és biztonsággal záruljon, borsos költségeket kell befektetni. Ebben benne van a plasztikai sebészek drága és soha véget nem érő képzése, de a gyakran csak külföldről beszerezhető, magas árú műszerek. Ezért a mellfelvarrás árak magasak, máshogy nem lehet minőségi szolgáltatást nyújtani.

 

 

Mi miatt maga a mellfelvarrás ár?

Mi miatt magas a mellfelvarrás ár? Ez egy teljesen jogos kérdés, mivel nagyon gyakran a mellfelvarrás ár miatt hiúsul meg egy – egy műtét, hiszen a lakosság egy része nem, vagy csak nagyon nehezen tudja ezeket a díjakat megfizetni. Ez nem egy ideális állapot, hiszen a szép test, és az ezzel járó önbizalom mindenkinek járna. De a klinikák nem tudják lejjebb vinni áraikat, ha színvonalas munkát akarnak végezni, mivel nekik is nagyon komoly költségeik vannak. (Ezért nem árt óvatosnak lenni azokkal a plasztikai sebészetekkel, akik túl gyakran akcióznak, vagy hívogatóan alacsonyok az áraik.) Ezekben a költségekben benne van a plasztika sebészek soha véget nem érő és költséges képzése, a magas reprezentációs költségek és a gyakran csak külföldről beszerezhető, drága technikák. Ráadásul ezeknek a műszereknek a karbantartása speciális folyamatokat igényel, ami tovább növeli a mellfelvarrás ár nagyságát.

 

Mikor derülnek ki a mellfelvarrás árak?

Mikor derülnek ki a mellfelvarrás árak? Mikor tudja meg a páciens, hogy pontosan mennyit is kell majd fizetnie a műtétért? A legtöbb klinika honlapján csak határértékek vannak, pontos összeget sehol sem adnak meg. Ennek az az oka, hogy a mellfelvarrás többféle technikát takar. Gyakran a mellfelvarrást összekötik egy mellnagyobbítással, ez pedig tovább bonyolítja a helyzetet az árak terén. A pontos összeg az első konzultáción szokott kiderülni. Itt a páciens elmeséli, hogy milyen eredményt vár el a műtéttől, a sebész pedig megvizsgálja a páciens és felméri az orvosi szempontokat. Ezt a kettőt egyeztetik, ezek után már megadhatóak a pontos mellfelvarrás árak.

 

Lehetséges a mellfelvarrás ingyen?

Lehetséges a mellfelvarrás ingyen? Amennyiben a mellfelvarrás ingyen kifejezés egyenértékű a TB által támogatott mellfelvarrással, kiábrándító választ kell adnom, ugyanis a TB nem finanszírozza ezt a műtétet. Kétféle mellplasztika van, amihez a társadalombiztosítás támogatás nyújt, ez pedig nem más, mint a betegség van baleset miatt eltávolított emlők rekonstrukciója és a mellkisebbítő műtét. (Az utóbbinak az az oka, hogy túl méretes mellek ugyanis komoly egészségügyi problémákat tudnak okozni. Ugyanis a mellek jelentős súlyt tudnak képviselni, amik ránehezednek a hátra, a nyakra és a gerincre, ami egy idő után olyan komoly egészségügyi problémákat tud okozni, mint a gerincferdülés, az állandósult hátfájás vagy a csigolyák meszesedése.) Mivel a TB csak ezt a két emlőplasztikai műtétet támogatja, a mellfelvarrás ingyen nem lehetséges.

A mellnagyobbítás fajtái

A mellnagyobbítás többféle módon lehetséges. A történelem során számtalan töltőanyagot próbáltak már ki. Ezek között voltak kifejezetten veszélyesek is, mint például a parafin, ami gyulladásokat, fertőzéseket és tumorszerű csomókat hagyott maga után. Manapság azonban már a mellnagyobbítás biztonságos körülmények között lehetséges. Jelenleg Magyarországon háromféle töltőanyagot használnak. Ezek a folyékony szilikon zselé, a fiziológiás sóoldat és a saját zsír. Mind a három féle módszernek megvannak az előnyei és a hátrányai. Hogy Önnek pontosan melyik ajánlott, melyik oldaná meg legjobb minőségében a problémáját, azt legjobban kezelőorvosával tudja megbeszélni. Ennek az az oka, hogy ő tudja felmérni azt, hogy az Ön esetében melyik mellnagyobbítás megoldás milyen eredményt hoz, az Ön szervezetének az egyedi jellemzői mit igényelnek.

A mell nagyobbítás lehetőségei

A mell nagyobbítás egy gyűjtőfogalom, többféle eljárást is takar ez a szó. A legismertebb mell nagyobbítás az implantátummal történő emlőplasztika. Manapság kétféle töltőanyagot használnak, fiziológiás sóoldatot és szilikon zselét. A szilikonnal jobb, esztétikusabb eredmény érhető el, viszont drágább. A sóoldat előnye nemcsak az ára, hanem az is, hogy behelyezéséhez kisebb vágásra van szükség, mivel itt először csak a tasakokat teszik be a szövetek alá, aztán töltik őket fel az oldattal. Ez azért is jó, mert így a mellek nagysága még hetekkel műtét után is szabályozható. Manapság elterjedőben van a saját zsírral történő mell nagyobbítás, aminek előnye a természetesség, és a kicsi hegek, hátránya meg az, hogy korlátozott mértékű méretnövekedés érhető csak el vele.