Címke: mellfelvarrás

A mell felvarrás szükségessége

A mell felvarrás egy idő után mindenkinek szükségessé válik. Ennek oka, hogy a szövetek minősége a kor előre haladtával romlik, elvesztik a rugalmasságukat. Ezt a folyamatot meggyorsíthatják bizonyos élethelyeztek. Egy hirtelen fogyás vagy a szoptatás után a mell felvarrás – legtöbb esetben – esedékessé válik. (Ennek ellenére senkit sem szeretnék lebeszélni a saját testből való táplálásról, hiszen az anyatej a legegészségesebb táplálék, amit egy kisbaba kaphat, ráadásul hihetetlen módon megerősíti az anya – gyerek kapcsolatot. És a fogyás ellen sem szólnánk, hiszen a túlsúlyosság egy nagyon egészségtelen állapot.) A mell felvarrás többféle módon is lehetséges. Hogy az adott páciens esetében milyen technika lesz alkalmazva, az mindig függ az orvosi szempontoktól és a páciens elképzeléseitől is. Ezek kell egyeztetni, hogy a mell felvarrás minden egyes részletét tisztázni lehessen.

 

A mellfelvarrás lehetőségei

A mellfelvarrás egy gyűjtőfogalom többféle eljárás, technika tartozik alá. Sok esetben a megereszkedett emlők problémáját megoldja egy implantátum beültetése. Ehhez azonban az kell, hogy a páciens megfelelő testalkatú legyen, és az emlők feszesség vesztése ne legyen túl nagy mértékű. De ezen kívül is sok lehetőség van. Hogy az adott páciens esetében milyen technika lesz alkalmazva az több mindentől is függ, például az emlők megereszkedésének a mértéke, a páciens testalkata és elképzelései is. A legkevesebb heggel az a módszer jár, ami a mellbimbót vágja körbe. Ez azonban nem mindenféle melltípusnál alkalmazható. Szintén lehetőség lehet a mellbimbó körüli metszés és egy másik metszés függőlegesen az első metszés alatt. Vannak esetek, amikor a horgony, vagyis egy fordított T alakú metszés a megoldás. A mellfelvarrás több módon megoldható.

Nem kell minden egyszerre: mellfelvarrás implantátum nélkül

mellfelvarras implantatum nelkulA mellfelvarrás implantátum nélkül lehetősége akkor megoldás, ha Ön szeretne feszesebb kebleket, de irtózik a gondolattól, hogy idegen anyag kerüljön a testébe vagy egyszerűen csak nem akar nagyobb melleket. Ha érdekli a mellfelvarrás implantátum nélkül lehetősége, ha szeretne többet tudni a beavatkozásról, akkor kattintson a legfelső menüsorban lévő szolgáltatásokmenüpontjára. A felnyíló lapon pedig válassza a mellplasztika” lehetőséget. Itt talál egy kis rövid ismertetőt, ami nagy szavakban szól az operációról. Ez jelenti, hogy innen Ön megtudhatja a műtét időtartalmát, feltételeit és a gyógyulási folyamat szakaszait, jellemzőit és említést tesz a munkaképesség jellemzőire is. A mellfelvarrás implantátum nélkül lehetőségének paraméterei pontosan le vannak az említett lapon írva.

Csak ennyi kell a szépséghez: mellfelvarrás

Natural Breast Enlargement Tips By Sonia GoyalA mellfelvarrás egy tökéletes arra a problémára, amit a megereszkedett emlők jelentnek. Sajnos mindenkinél – még aki törődik testével, azzal is – előfordulhat, hogy megereszkedik a melle. Egy hirtelen fogyás és a szoptatás pedig még meggyorsítja azt a folyamatot, aminek a vége a mellfelvarrás. Ha Ön is ilyen problémával küzd, akkor tudnia kell, hogy van gyógyír. A Plasztikai Sebészeten meg fogja találni a megoldást a gondjaira. (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpontja alatt.) Ez az első találkozás teljesen ingyenes, akkor is érdemes eljönni ide, ha Ön még csak tervezi az operációt vagy bizonytalan benne. Ugyanis teljesen kötelezettségmentes. Más nem fog történni, csak Ön választ fog kapni minden kérdésére, megvizsgáljuk az Ön egyedi esetét. A végén már nem lesz semmi titok mellfelvarrás témakörében.

A mell felvarrás menete

mell felvarrasMi a mell felvarrás mente? Mi fog Önnel történni, akkor, ha változtat a saját sorsán és nagy lépésre szánja el magát: a kés alá fekszik, hogy teste még szebb legyen. A mell felvarrás által az Ön keblei sokkal feszesebbek és akár – ha Ön is úgy akarja – nagyobbak lehetnek, a Legjobb Plasztikai Sebészet mindenképpen tud Önnek segíteni, akármelyik változatot is választja. Az első találkozáson még nem fog orvosi beavatkozás történni, nem is számítunk fel érte díjat. Itt csak megbeszéljük az Ön egyedi estét, választ fog kapni minden kérdésére. Pont ezért nagyon fontos, hogy írjon össze minden kérdést, amit csak tudni akar mell felvarrás témakörében.

Mellfelvarrás szülés után nem a legjobb ötlet

mellfelvarras szules utanMellfelvarrás szülés után nem a legjobb ötlet. Egy kis időnek el kell telnie ahhoz, hogy az eljárás megtörténjen. A szülés és egy operáció is igen megterhelő, így jobb ha ez a kettő esemény nem közvetlenül egymás után történik meg. A másik oka ami miatt a mellfelvarrás szülés után közvetlenül nem a legjobb döntés az az anyatejes táplálás. Ezt a csodálatos élményt nem szabad kihagyni, még akkori sem, ha van egy hátránya: a mell feszességének nem tesz jót. Az emlő feszesítő műtétet ezért praktikus a szoptatási időszak végre tenni, amikor már nem éri több ilyen jellegű „romboló” (Sajnos ennek a csodálatos élménynek is van hátulütője.) hatás a kebleket. A mellfelvarrás szülés után szükséges dolog, de ki kell várni a megfelelő időpontot.

Többféleképpen lehetséges mellfelvarrás implantátum nélkül

mellfelvarras implantatum nelkulTöbbféleképpen lehetséges mellfelvarrás implantátum nélkül. Az első és legkézenfekvőbb megoldás, hogy a mellfelvarrás implantátum nélkül azért nélkülözi a töltőanyagot, mert a keblek méretén nem változtatunk, mindössze formáját, feszességét javítjuk. Ám vannak még megoldások. Ha Ön nem szeretne szilikont, akkor van lehetőség arra is, hogy saját zsírját használjuk implantátum helyett. Ám ezzel csak bizonyos fokig növelhető az emlők nagysága. Viszont tökéletes megoldás akkor, ha Ön nem akar nagymértékű növekedés és a természetességre törekszik. Amennyiben szeretné megtudni a lehetséges alternatívákat az Ön egyedi estére levetítve kérjen időpontot első, teljesen ingyenes konzultációnkra! (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpontja alatt.) Mellfelvarrás implantátum nélkül témakörében mi profik vagyunk és ezt be is bizonyítjuk.

Mellfelvarrás a legjobb helyen

mellfelvarrasA mellfelvarrás megoldás a megereszkedett keblek problémájára. Sajnos az idő senkit sem kímél. Egy hirtelen fogyás és a szoptatás pedig még meggyorsítja azt a folyamatot, aminek a vége a mellfelvarrás. Ha Ön is ilyen problémával küzd, akkor tudnia kell, hogy van megoldás. A Plasztikai Sebészeten meg fogja találni a gyógyírt a gondjaira. (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpontja alatt.) Ez az első találkozás teljesen ingyenes, akkor is érdemes eljönni ide, ha Ön még csak tervezi az operációt vagy bizonytalan benne. Ugyanis teljesen kötelezettségmentes. Más nem fog történni, csak Ön választ fog kapni minden kérdésére, megvizsgáljuk az Ön egyedi esetét. A végén már nem lesz semmi titok mellfelvarrás témakörében.

A mellfelvarrás menete

mellfelvarrasA mellfelvarrás az egyik leggyakrabban kért plasztikai beavatkozás. A Plasztikai Sebészet orvosai már számtalanszor elvégezték a műtétet. Ez mégsem azt jelenti, hogy nálunk a mellfelvarrás rutinból, futószalagszerűen történne. Mi minden egyes páciensre odafigyelünk, kiválasztjuk számára a legoptimálisabb körülményeket. A beavatkozás előtt mindenképpen szükség van egy általános orvosi állapotfelmérésre, hogy kizárjunk minden egyes kockázati tényezőt. Ha vizsgálatok megnyugtató eredményekkel zárulnak le, akkor nincsen akadálya műtétnek. A beavatkozás olyan két – három óra hosszat szokott tartani. Utána még egy éjszakát klinikánkon kell töltenie, hogy biztosan meggyőződhessünk arról, hogy az Ön szervezete megfelelően reagált a műtétre. Varratszedésre tizennégy nap után kerül sor, de mellfelvarrás után még hat hétig tartózkodnia kell minden kemény fizikai megerőltetéstől.

Gyakori vágy a mellnagyobbítás

mellnagyobbitasA mellnagyobbítás az egyik leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás. Vele talán csak a mellfelvarrás vagy a zsírleszívás versenyezhet. Ha Önnek is a mellnagyobbítás a vágya, akkor ne habozzon megkeresni minket. (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor végén, a „kapcsolat” menüpont alatt.) Kérjen időpontot konzultációkra! Tudnia kell, hogy ez az első találkozás teljesen ingyenes, nem jár semmiféle kötelezettséggel. Itt csak annyi fog történni, hogy mindent megbeszélünk a témával kapcsolatban, megvizsgáljuk az Ön egyedi esetét. Kérdéseit is felteheti, pontos választ fog kapni rájuk. Ilyen bizonytalanságól nyilván nem egy van Önben, ez teljesen természetes minden műtét előtt. De ha eljön hozzánk erre az első találkozóra, akkor utána már minden szükséges információ az Ön birtokában lesz mellnagyobbítás témakörében.