Címke: mellnagyobbítás ára

Nálunk elérhető a mellnagyobbítás olcsón

mellnagyobbitas olcsonNagyon sok hölgy álma egy mellnagyobbítás olcsón. Az olcsó mindig relatív fogalom, hiszen egy szám az árcédulán önmagában semmit sem jelent. Hogy megtudjuk, hogy drága vagy filléres áruról van szó, tisztában kell lennünk azzal, hogy a terméket mennyiből állították elő és a hasonló áruk mennyibe kerülnek. Ezek tükrében elmondhatjuk, hogy nálunk a mellnagyobbítás olcsón van. Hiszen egy szépészeti műtét költsége mindig magas. Ebben benne van a plasztikai sebészek hosszan elnyúló, költséges képzése és a drága felszerelés is. Mi ezekből nem engedünk, hiszen klinikánkon legfontosabb szempont a magas szakmai színvonal. Ha megnézi a „plasztikai árak” menüpont alatt található árlistát, akkor tudnia kell, hogy ez a legalacsonyabb összeg, amit minőségi szolgáltatás mellett ajánlani tudunk. Nálunk a mellnagyobbítás olcsón megszerezhető.

Mellnagyobbítás árak 2014 évre vonatkozóan

mellnagyobbitas arak 2014A mellnagyobbítás árak 2014 évre vonatkozó nagyságát honlapunkon a „plasztika árak” menüpont alatt találhatóak. Ezek a díjak reálisak, sőt azt is mondhatjuk, hogy alacsonyak, mivel ebben a piaci szegmensben általánosak a magas tarifák. Ennek oka összetett, közrejátszik a plasztikai sebészek hosszú és költséges képzése, a szakterület gyors változása és a drága felszerelés is. Ennek ellenére nálunk a mellnagyobbítás árak 2014 során nem változtak, nem emelkedtek. Próbáljuk díjainkat olyan lent tartani, amennyire lehetséges anélkül, hogy a klinikánkon folyó színvonalas orvosi munka sérülne. Hiszen a szépészeti sebészetnél a legfontosabb tényező az orvosi és esztétikai szempontból is tökéletes végeredmény. A mellnagyobbítás árak 2014 során még lehet, hogy változni fognak, de a nálunk lévő tökéletes minőség mindig meg fog maradni.

A mellplasztika árak plasztikai sebészetünkön

mellplasztika arakHa Ön sebészkés által szeretné kebleit esztétikusabbá, vonzóbbá tenni, akkor nyilván érdeklik a mellplasztika árak. Ez egy lényeges kérdés, hiszen sokszor ennek a számnak a nagyságán múlik, hogy megvalósul-e a beavatkozás. Ha Önt érdeklik a mellplasztika árak, akkor kattintson a „plasztika árak” menüpontra, amit a legfelső sorban fog megtalálni. Az ekkor felnyíló link alatt megtalálja azt, amit keresett. Itt láthatja, hogy az emlő felvarrás díja a legkedvezményesebb, de talán erre az operációra van a legnagyobb szükség, hiszen a szoptatás miatt meglazult mellek nagyon sok hölgy önbizalmát ássák alá. Valamivel drágább az emlőkisebbítés. A legmagasabb tarifa a mellnagyobbításhoz kapcsolódik. Viszont ez a beavatkozást lehet kombinálni emlőfelvarrással és így máris barátságosabbak lesznek a mellplasztika árak.

Mit takar a mellnagyobbítás ára?

mellnagyobbitas araA mellnagyobbítás ára első értelmezésben csak egy szám. Az az összeg, amit ki fizet az, aki átesik ezen a beavatkozáson. A mellnagyobbítás ára nemcsak ez. Azaz pontosabban fogalmazva, ha a díjért nemcsak dúsabb kebleket kap a hölgy, aki ezt kéri, hanem ennél sokkal többet. Legfőképpen önbizalmat, hiszen, ha egy nő nem elégedett a testével, az az életet minden területére kihat. A magabiztosság együtt jár egy pozitív, vonzó kisugárzással. Aki pedig rendelkezik ilyennel, az minden téren sikeresebb lesz. Ebből a kis eszmefuttatásból logikusan következik, hogy a mellnagyobbítás ára ellenértékeként egy pozitív irányba változott életet kap cserébe az a hölgy, aki vállalja ezt az operációt.

Mellplasztika ára számokban

mellplasztika araEgy mellplasztika ára elsősorban attól függ, hogy milyen jellegű beavatkozásra vágyik a páciens, hogyan akarja kebleit megváltoztatni. Ez az irány többféle lehet, mindenki másként látná testét, szépnek, egészségesnek. A mellplasztika ára akkor a legkisebb, ha a páciens mellfelvarrásra vágyik. Ebben az esetben sem számlázunk ki megfizethetetlen összeget.  Nem sokkal, de kicsit drágább az emlő kisebbítés,  de ez műtét mindenhol költségkímélőbb, főleg, mert erre a beavatkozásra lehet TB támogatást kérni, hiszen a túl méretes keblek komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. A legismertebb emlő operáció a mellnagyobbítás, ennek ára változó lehet. Az emlő feszesítés és a mellnagyobbítás lehet egyszerre kérni, ekkor jóval kedvezményesebb lesz az ár. Klinikánkon ennyi a mellplasztika ára nagyon alacsony.

A mellnagyobbítás ára

mellnagyobbítás áraKöztudott, hogy a mell implantátum árak befolyásolják a legnagyobb mértékben a mellnagyobbítás árat. A megfelelő implantátum kiválasztása azért az egyik legnehezebb feladat, mert drága és 15-20 évig is megmarad. Az árat befolyásolja a gyártó, három gyártó állít elő a világon implantátumot: Eurosilicone, Allergan , Johnson&Johnson. A gyártó minden implantátumra egy életre szóló termékgaranciát vállal. Ez a speciális garancia a beteg számára további költséget nem jelent, benne van a termék árában és az implantátum beültetésekor lép életbe. A ma forgalomban lévő implantátumok felszíne sima vagy érdes (textúrált). Anyaga lehet sóoldat, aminek előnye, hogy kisebb nyíláson behelyezhető, hátránya, hogy zsugorodik, lehet szilikon, ami a leginkább megközelíti az igazi mell állagát. Formája lehet csepp alakú vagy kerek, a csepp alakú jobban hasonlít az eredeti mell alakjára, innen a másik neve, hogy anatómiai, a kerek olcsóbb, mint a csepp alakú. Ezek a tényezők mind befolyásolják a mell implantátum árakat, amik ezzel befolyásolják a mellnagyobbítás ára.