Címke: mellnagyobbítás saját zsír

Ma már minden lehetséges: mellnagyobbítás saját zsírral

Ma már minden lehetséges, így a mellnagyobbítás saját zsírral is. Ez egy olyan technika, ami nem teljesen új. A legelső mellnagyobbítás parafinnal történt, ami nem volt egy kifejezetten jó ötlet, ugyanis az emlőkben a műtét után tumorszerű csomók és gyulladt gócok jelentek meg. Ezért más megoldás után kellett nézni. A XX. század elején került sor először a mellnagyobbítás saját zsírral technika alkalmazására. Ez ekkor még nem volt megfelelő, hiszen a zsír egy része felszívódott, így az emlők felemások, deformáltak lettek, így a technika feledésbe merült egy ideig. Jó pár évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megjelenjen immár olyan formában, hogy megfelelő végeredménnyel rendelkező műtéteket lehessen végrehajtani vele. Ma már nagyon jó eredménye van annak, ha mellnagyobbítást saját zsírral végzik el.

Lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral?

Lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral? Erre a kérdésre szerencsére igenlő választ tudunk adni, lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral. Ráadásul ez nem egy teljesen új technika. Már a XX. század elején is kísérleteztek a megoldással, azonban akkor még nem bizonyult teljesen sikeresnek az eljárás. Az emlők méretét ugyan sikerült megnövelniük vele, de nem adott tartós eredményt, ugyanis a saját zsír egy része felszívódott, így mellek felemások és deformáltak lettek. Így pár évtizedre el is feledkeztek az eljárásról. Azonban ezt a hibát mára már ki sikerült küszöbölni, így tartós és nagyon esztétikus eredmény érhető el ezzel az eljárással is, a mellnagyobbítás saját zsírral ma már lehetséges.

 

Ma már lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral is

Ma már lehetőséges a mellnagyobbítás saját zsírral is. Nagyon sokáig ez csak egy álom volt. Ugyanis a mellnagyobbítás saját zsírral nem egy új gondolat, már majdnem száz éve is történtek próbálkozások erre a megoldásra. Az eljárás az 1920-as években alkalmazták először. A saját zsír az addig használt paraffint váltotta ki, ami súlyos egészségügyi problémákat okozott, az emlőkön, fertőzések, gyulladások és tumorszerű csomók alakultak ki. A saját zsír ideális töltőanyag volt abból a szempontból, hogy egy teljesen szövetbarát megoldásról van szó. Ám az eredmény mégsem lett megfelelő, mivel a töltőanyag egy része felszívódott, így a mellek felemások, deformáltak lettek. A probléma megoldása az, hogy a saját zsírszövetet nagyon óvatosan emeljék ki, és helyezzék vissza, úgy, hogy ne sérüljön meg közben. Ez 2009 óta lehetséges, a mellnagyobbítás saját zsírral ma már egy elérhető megoldás.

A mellnagyobbítás saját zsírral ár szempontjából

mellnagyobbítás saját zsírral ár szempontjából sem egy olyan beavatkozás, ahol csak egy eset lehetséges. Nyilván már Ön is utánanézett ennek az információnak a plasztikai sebészeti klinikák honlapjain. (Ez egy nagyon fontos adat, hiszen a mellnagyobbítás saját zsírral árak nagysága akár azt is meghatározhatja, hogy a műtét egyáltalán elvégzésre kerül-e.) Ez esetben már Önnek is feltűnt, hogy a mellnagyobbítás saját zsírral ár mindig határérték soha sincsen pontos összeg megadva. Ennek az az oka, hogy mielőtt ez a szám konkretizálva lenne a sebésznek nagyon sok mindent meg kell tudnia az Ön szervezetének egyedi jellegzetességeiről, illetve arról, hogy mit vár el egy ilyen műtéttől, milyen végeredménnyel lenne elégedett. Miután ezek a tényezők tisztázódtak tudja megadni a sebész, hogy pontosan mekkora lesz a mellnagyobbítás saját zsírral ár nagysága.

 

 

A mellnagyobbítás saját zsír feltöltéssel története

Nem teljesen új technika a mellnagyobbítás saját zsír feltöltéssel Ez az eljárás nemrégen jelent meg a piacon, ezért a mellnagyobbítás saját zsír feltöltéssel nem is olyan elterjedt műtét, mint a szilikonnal és sóoldattal töltött implantátummal történő mellnagyobbítás. A módszerrel nagyon jó minőségű eredmény érhető el, ráadásul – mivel a zsírszövetet tűvel juttatják a szervezetbe – vágásokra sincsen szükség. Hátránya azonban az, hogy csak bizonyos mértékig növelhetők vele az emlők nagysága. A mellnagyobbításra saját zsír feltöltéssel már az 1930-as években történtek. Az addig használatos, számos egészségügyi problémát okozó parafint váltotta ki. A saját zsírszövet nem okozott orvosi gondokat, ám felszívódott, deformált, felemás melleket hagyva maga után. Ezt a problémát csak mostanában sikerült megoldani, így tehát a mellnagyobbítás saját zsír feltöltéssel már egy járható út.

 

Teljesen természetes a mellnagyobbítás saját zsírral

mellnagyobbitas sajat zsirralLehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral? Talán elsőre hihetetlenül hangzik Önnek a felvetés, mivel sokan nem is hallottak még a lehetőséről. Pedig erre a kérdésre egy nagyon gyors és Önt is feldobó választ lehet adni: igen, a mellnagyobbítás saját zsírral ma már lehetségess. Sokan idegenkednek a testbe ültetett idegen anyagtól. (Igaz ennek csak érzelmi okai lehetnek, hiszen a szilikon implantátumok nem járnak veszéllyel. Ha többet szeretne tudni a témáról, akkor kattintson “szolgáltatásaink” menüpont “mellplasztika” alpontjára. Itt találni fog egy rövid jegyzetet a témáról.) A mellnagyobbítás saját zsírral nem egy, hanem két beavatkozást takar egy zsírleszívást, amitől Ön karcsúbb és vékonyabb lesz és egy mellplasztikát ami által nőiesebbnek fogja magát érezni.