Címke: saját zsír mellnagyobbítás

Lehetséges-e a mellnagyobbítás saját zsírral?

Ma már lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral? Ez egy olyan kérdés, amit már vártunk, hogy valaki megkérdezzen, hiszen ez az egyik legoptimálisabb töltőanyag. Ezt a sebészek már régen felismerték, és ki is próbálták. Az eljárás az 1920-as években alkalmazták először. A saját zsír az addig használt paraffint váltotta ki, ami súlyos egészségügyi problémákat okozott, az emlőkön, fertőzések, gyulladások és tumorszerű csomók alakultak ki. A saját zsír több szempontból is sokkal jobb volt, mint a parafin. Nem okozott semmiféle káros egészségügyi hatást, mivel egy teljesen szövetbarát megoldásról van szó. Ám az eredmény mégsem lett megfelelő, mivel a töltőanyag egy része felszívódott, így a mellek felemások, deformáltak lettek. A probléma megoldása az, hogy a saját zsírszövetet nagyon óvatosan emeljék ki, és helyezzék vissza, úgy, hogy ne sérüljön meg közben. Ez 2009 óta lehetséges, a mellnagyobbítás saját zsírral ma már egy elérhető megoldás.

 

 

Ma már lehetséges a mellnagyobbítás saját zsírral is

Ma már lehetőséges a mellnagyobbítás saját zsírral is. Nagyon sokáig ez csak egy álom volt. Ugyanis a mellnagyobbítás saját zsírral nem egy új gondolat, már majdnem száz éve is történtek próbálkozások erre a megoldásra. Az eljárás az 1920-as években alkalmazták először. A saját zsír az addig használt paraffint váltotta ki, ami súlyos egészségügyi problémákat okozott, az emlőkön, fertőzések, gyulladások és tumorszerű csomók alakultak ki. A saját zsír ideális töltőanyag volt abból a szempontból, hogy egy teljesen szövetbarát megoldásról van szó. Ám az eredmény mégsem lett megfelelő, mivel a töltőanyag egy része felszívódott, így a mellek felemások, deformáltak lettek. A probléma megoldása az, hogy a saját zsírszövetet nagyon óvatosan emeljék ki, és helyezzék vissza, úgy, hogy ne sérüljön meg közben. Ez 2009 óta lehetséges, a mellnagyobbítás saját zsírral ma már egy elérhető megoldás.

A mellnagyobbítás zsírszövettel története

mellnagyobbítás zsírszövettel nem egy teljesen új beavatkozás, hiszen már a XX. század első évtizedeiben történtek kísérletek erre a beavatkozásra. Ekkor azonban még nem volt túl sikeres a mellnagyobbítás zsírszövettel, hiszen a töltőanyag nagy része felszívódott, a mellek pedig felemások, deformáltak lettek. (Igaz azt is el kell mondani, hogy a módszernek már akkor sem volt semmiféle egészségkárosító hatása, mint az előtte használt paraffinnak.) Viszont maga a töltőanya ötlete annyira jó, hogy a szakemberek nem hagyták annyiban, tovább kísérleteztek vele. Ennek a következményeképpen 2009-től jó eredménnyel lehetséges a mellnagyobbítás zsírszövettel. Mivel egy friss módszerről van szó, még annyira nem terjedt el, nem mindenhol foglalkoznak vele. De ez a helyzet folyamatosan változik, mert a mellnagyobbítás zsírszövettel egy olyan módszer, amivel minőségi eredmény érhető el.